2017. június 27. kedd, László

Háztájit az Asztalra! III. Helyi Termék Ünnep - Kecskemét

Várakozáson felüli érdeklődést váltott ki a Háztájit az Asztalra! III. Helyi Termék Ünnep. A 2015. május 9-10 én megtartott, közkívánatra kétnaposra bővült rendezvény alatt Kecskemét Főterére látogatók megismerhették a helyi értékeket, melyről több mint 40 termelő, kézműves és közel 20 kulturális csoport gondoskodott. Részt vettek a rendezvényen a Hagyományőrző Civil Kerekasztal tagjai is. A rendezvény fővédnöke Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszony volt.


Az eseményt Bogasov István KMJV önkormányzati képviselő nyitotta meg szombaton, majd a nap házigazdája, Szőke András humorista, filmrendező, operatőr, színész és forgatókönyvíró köszöntötte az egybegyűlteket. A két nap népművészeti, kulturális előadások sorozatát Fejős Jenő Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett nótaénekes kezdte. A zene és táncbemutatók között érdekes előadásokat is meghallgathattak a rendezvényre látogatók, úgymint a "Gasztronómiai hagyományok a magyar irodalomban", valamint a "Helyi termék, étel, ital, vendégség a régi Kecskeméten" című előadások. Szombaton a zenéről a Mátyás Király Citerazenekar, az Univer Tánczos Péter Népzenei Egyesület, valamint nagy érdeklődést, és igazi gyermek és felnőtt közös táncot kiváltó Csörömpölők együttes gondoskodtak. A bátrak részt vehettek Tengeri Attila interaktív dob és gyermekműsorában is. A Grapevine Show Dance Club és a TST tánciskola tánc előadásai színesítették a rendezvényt.

Vasárnap is folytatódott a jó hangulatú műsor, a házigazda Varga Mihály bugaci kecskedudás mesemondó volt, aki egész nap érdekes mesékkel, történetekkel szórakoztatta a kilátogatókat, és mutatta be a fellépőket, termelőket. Fellépett Uzsorás Katalin és Radics Sándor, a Hírös Néptánc Tanoda növendékei, a kunszállási Csűrcsavaró Néptánc Együttes, a Pacsirta Népdalkör élő citerazene kísérettel, a Kurázsi Táncműhely, a Kecskeméti Kodály Iskola néptánc Tanszakának Százlábú csoportja. A rendezvényt a lakiteleki Kösöntyű Néptánc csoport előadása koronázta meg. Még a szeles idő sem szegte kedvét a szórakozni vágyóknak, Varga Mihállyal együtt álltak ellen "Szélúrfi" tombolásának.

A rendezvény szervezői kiemelten figyeltek a gyermekek igényeire, szombaton Kovács István népi játékok mestere szórakoztatta az apróságokat, míg vasárnap a Madzag Bábegyüttes bódéja köré gyűlt a gyermeksereg. A Nagytemplom előtt a katonatelepi Kocsisné D. Kincses Zsófia és családja Tanyasi Állatsimogatóval várta az utolsó napon az érdeklődőket. A Kecskeméti Íjász Egyesület jóvoltából a Romkertben íjász bemutatót is végignézhettek az érdeklődők, de az íjászkodás kipróbálására is volt lehetőség. Az izgalmakat belvárosi lovaskocsikázással vezethették le a vendégek.

Mindkét napon jót játszhattak a Kecskeméti Ifjúsági Otthon jóvoltából és közreműködésével a Szivárvány Játéktár játékaival a fiatalok, érdeklődők. Bemutatásra került a Falvak éjszakája! Faluturisztikai innováció is, melynek szervezői egy fél jurtában mutatták be a résztvevő települések értékeit és a tervezett programokat. A rendezvény alatt a termelőktől kóstolókat, a kézműves mesterektől élő kézműves bemutatókat kaptak az érdeklődők. A szervezők gondoskodtak az üstben készült birkapörköltről, valamint lehetőség volt kemencében sült, hagyományos recept alapján készült lajosmizsei bukta és kenyérlángos kóstolására is.

A kistérségi települések összefogásával és az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület rendezésével létrejött rendezvény célja a helyi értékek, kultúra és a kultúránk őrzőinek bemutatása és népszerűsítése volt. A III. Helyi Termék Ünnepen a rengeteg látogató, és a gazdag program garantálták a célok elérését.

Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület munkatársai, termelői és kézművesei ezúton is köszönik az együttműködő partnerek áldozatos munkáját és a kilátogatók érdeklődését.

Kapcsolódó galéria

Rovatok listája

RENDEZVÉNYEK, AMIKEN RÉSZT VETTÜNK

Tovább

RENDEZVÉNYEK, AMIKET SZERVEZTÜNK

Tovább

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!