2017. augusztus 19. szombat, Huba

Kecskeméti Tanyai Termék Piac 1 éves évfordulója és a Kecskeméti Értékek Napja

A Kecskeméti Tanyai Termék Piac 1 éves évfordulója

Kecskemét és térségének őstermelői, kistermelői kínálják portékáikat minden csütörtök délután a városházi előtti területen.  Eme jeles esemény alkalmából 2014. október 9-én, csütörtökön ünnepséget szervezett az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Megyei Irodájával és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatával karöltve a Kecskeméti Tanyai Termék Piac 1 éves évfordulójára, valamint a Kecskeméti Értékek Napjára.

A Kecskeméti Tanyai Termék Piac megnyitását két tényező indokolta. Egyik, hogy a budapesti Vidékfejlesztési Minisztérium árkádjai alatt „Vidék Mustra” néven már hosszabb ideje sikeresen működött a tanyai termékek piaca. A másik pedig, hogy a 79. Hírös Hét Fesztivál XVI. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállításán nagy kereslet mutatkozott a környékbeli termelők egészséges élelmiszerei iránt. Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei elnöke elhatározták, a helyi lakosság számára lehetőséget biztosítanak a káros adalékanyagoktól mentes termékekhez való folyamatos hozzáférésére. Ennek következtében első ízben 2013. október 3-án megnyitotta kapuit a Kecskeméti Tanyai Termék Piaca. A tanyai termékek árusításának megszervezését az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület és a Kamra-túra Egyesület, mint együttműködő partnerek segítetik.

Az Aranyhomok Egyesület által működtetett „Háztájit az asztalra!” című programjának egyik gyakorlati eleme a Kecskeméti Tanyai Termék Piac. Létrehozásának célja, hogy ráirányítsa a fogyasztók figyelmét a térségben előállított biztonságos, minőségi, fogyasztóvédelmi szempontból megfelelő és sok esetben egyedi termékekre, továbbá, hogy megfelelő segítséget kapjanak a mindennapi vásárláshoz, a tudatos választáshoz és kialakuljon egy személyes, bizalmi kapcsolat a termelő és vásárló között.

A térség gazdái versenyképes árakon kínálnak a térség gazdái garantáltan hazai, kiváló minőségű, szezonális zöldségeket, gyümölcsöket, lekvárokat, szörpöket, olajos magvakat, homoktövis készítményeket, szárított gyógynövényeket, fajtamézeket, házi készítésű péksüteményeket, sajtokat és túrót, valamint füstölt húskészítményeket. 

Az 1 éves évfordulóra való tekintettel a szervezők bővítették a városházi piac kínálatát a Kecskeméti Helyi Értéktárba emelt gazdák és kézművesek portékáival.

Kecskeméti Értékek Napja

2014-ben a 2012. évi XXX. A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvény értelmében Kecskeméten is megkezdődött a helyi értékek feltárása.

Az értékfeltárás célja: a település szellemi, tárgyi értékeinek összegyűjtése és dokumentálása.

A Hungarikum-törvény lehetőséget nyújt minden településnek egy helyi értéktár felállítására, így 2014. február 18-án megalakult a Kecskeméti Helyi Értéktár Bizottság.

A felveendő értékekre javaslatot bárki tehet, így valóban Kecskemét lakossága döntheti el, hogy mit szeretne az Értéktárba felvételre javasolni. A beérkezett javaslatokat a Kecskemét Helyi Értéktár Bizottság, szakértők bevonásával megvitatja, és az arra érdemesnek talált értékeket az értéktárba emeli.

A helyi jelentőségen túlmutató értékek a megyei értéktárba vagy a Magyar Értéktárba kerülnek. Az itt nyilvántartott országos, vagy nemzetközi jelentőségű, a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével és minőségével a magyarság csúcsteljesítményének számító nemzeti értékekből a Hungarikum Bizottság választja ki a hungarikumokat, melyek a Hungarikumok Gyűjteményébe kerülnek.

A bizottság működése alatt elkezdődött Kecskemét tárgyi, szellemi, gazdasági, turisztikai, kulturális örökségének, értékeinek feltárása és bemutatása. A feltárt értékek bekapcsolása a település, a megye, s majdan az ország és a Kárpát-medence közösségi tudatába, gyarapítva a már meglévő lokális értékek körét. A Kecskeméti Helyi Értéktár összeállítása segít meglátni és megláttatni egy-egy közösség speciális másságának értékeit, láthatóvá, értékké tenni magunk és mások számára is. Átvenni és átadni mindazt, ami gazdagabbá teheti a helyi létet.

A Bizottság eddig az alakuló ülésen túl öt ülést tartott, 143 javaslatot tárgyalt meg, ebből 110-et a Kecskeméti Helyi Értéktárba emelt.

A helyi értékek listáját és leírását a hirosertek.hu és a www.kecskemet.hu honlapon tekinthetik meg az érdeklődők, ahol kategóriánként vagy név szerint is kereshető a helyi érték. Ugyaninnen a javaslattevő ív is letölthető, valamint elektronikus úton történő javaslattételre is itt nyílik lehetőség.

A Kecskeméti Helyi Értéktár Bizottság nyolc hónapos munkáját a 2014. október 9-én 14.00-tól a Városházán megrendezendő Helyi Érték Konferencián ismerhették meg az érdeklődők, ahol előadást tartott Mák Kornék Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának alpolgármestere, dr. Sztachó-Pekáry István a Kecskeméti Helyi Értéktár Bizottság elnöke valamint Imre Károly a Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Megyei Irodájának vezetője. Ugyanezen a napon 16.00-tól a Vársosháza előtt a Kecskeméti Értékek Napja és a Kecskeméti Tanyai Termék Piac 1 éves évfordulója alkalmából szórakoztató műsorokkal, kézműves bemutatókkal és gazdag kóstolókkal várták a látogatókat. 16:00 – tól a Kecskeméti Helyi Értéktárba felvett Grapevine Show Dance Club műsorát tekinthették meg, majd 16:30- tól köszöntőt mondott Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának alpolgármestere és Domján Gergely a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke. 16:50-től, a szintén Kecskeméti Helyi Értékké nyilvánított Csörömpölők Együttes műsora szórakoztatta a megjelenteket. A főtéren 17:20-tól táncház várta a kicsiket és nagyokat.

Kapcsolódó galéria

Rovatok listája

RENDEZVÉNYEK, AMIKEN RÉSZT VETTÜNK

Tovább

RENDEZVÉNYEK, AMIKET SZERVEZTÜNK

Tovább

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!