2020. szeptember 21. hétfő, Máté, Mirella

LEADER célterületek 2011.

A Homokhátság Nonprofit Kft. Tervezői csoportja 2011. tavasza során a HVS felülvizsgálása kapcsán 7 célterületet dolgozott ki, melyre 2011. szeptember 30. és október 31. között nyújthatnak be pályázatot.
Már a 2008. évi stratégiában is több helyen szerepelt az egészségügyi szolgáltatások mobilizálásnak kérdése a tanyás térségeken élőek számára, ami az idei kiírásban realizálódhat, ugyanis két olyan célterület is kiírásra került, amely az egészségüggyel kapcsolatban előrelépést hozhat.

Egészségérték fejlesztése eszközbeszerzéssel célterületben olyan egészségügyi végzettséggel rendelkező vállalkozók és gazdasági társaságok pályázhatnak, amelyek legalább 3 településre kiterjesztik az általuk nyújtott egészségügyi szolgáltatást. Támogatást igényelhetnek vizsgálati anyag levételéhezés, mozgatásához szükséges anyagok és eszközök beszerzésére, illetve betegek vizsgálatát, ápolását segítő eszközök beszerzésére. A projektméretek 5 és 10 millió Ft közötti értékek mozoghatnak.

Egészségügyi rendezvény célterület egy széleskörű együttműködésre alapuló rendezvénysorozat, amelyre olyan civil szervezetek pályázhatnak, amelyek legalább 3 másik civil szervezettel és legalább 3 helyi önkormányzattal működnek együtt. Támogatást igényelhetnek a rendezvény lebonyolításához szükséges eszközökre, a népszerűsítést szolgáló nyomdai költségekre, marketing tevékenységekre. Szintén 5 és 10 millió Ft értékben nyújthatnak be kérelmet az ügyfelek e célterületre.

A Sportrendezvények támogatása, A térség hagyományainak ápolása és a Civil szervezetek a közbiztonságért célterületek az ún. „ kis értékű” projektek közé tartoznak, melyre már szeptember 5-ig be kellett nyújtaniuk az ügyfeleknek a projekt adatlapokat. A Helyi Bíráló Bizottság szeptember 9-én dönt a projekt adatlapokon feltűntetett kritériumok illeszkedéséről a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiához.
A Helyi termékek piacra jutásának fejlesztése célterület tekintetében allokálta a Tervező csoport a legtöbb forrást, összesen 147.000.000 Ft-t. E célterületre pályázatot benyújtó őstermelők, egyéni vállalkozók, és gazdasági társaságok az egészen kis projektektől kezdve, viszonylag nagyobb beruházást és fejlesztést is megvalósíthatnak, hiszen 100.000 Ft a minimum projektösszeg, míg a maximum 10.000.000 Ft. Támogatást igényelhetnek az ügyfelek helyi termék előállítással foglalkozó kisüzemek létesítésére, felújítására, korszerűsítésére, kisléptékű-infrastruktúra fejlesztésére, eszközbeszerzéseire, marketingtevékenységre; meglévő védjegyrendszerhez való csatlakozásra vagy fejlesztésére, illetve új létrehozására. Továbbá eszközbeszerzésre is nyújthatnak be kérelmet a pályázók.

A Külterületi földutak karbantartása, javítása lehetőséget biztosít az önkormányzatok, illetve olyan civil szervezetek számára, ahol alapító tagként van bejegyezve a helyi önkormányzat a külterületi földutak karbantartásához szükséges gépbeszerzésére. A projekteket 10 és 23 millió Ft között lehet benyújtani.

A projektek benyújtásának alapfeltétele, hogy a pályázó rendelkezzen a Helyi Bíráló Bizottság által jóváhagyott projekt adatlappal. A nem kisértékű projektek esetén 2011. szeptember 29-ig kell személyesen vagy postai úton eljuttatni a Homokhátság Nonprofit Kft. munkaszervezetéhez.
A további információk a www.homokhatsag-leader.hu oldalról érhetőek el.

Vén Gabriella
Homokhátság Nonprofit Kft.
munkaszervezet-vezető

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!