2020. január 22. szerda, Vince

"Megérkezett az ősz Tiszakécskére"

Szeptember második hétvégéjén zajlott a Kécskei Ősz nevű rendezvénysorozat a Tisza-parti városban. A több napos rendezvény olyan tevékenységeket, terményeket, termékeket valamint közösségi programokat állít a figyelem középpontjába, amelyekben Tiszakécske hagyományai, egykori életformái élnek és hagyományozódnak tovább. 

 

A pénteki napon az Arany János Művelődési Központban a Mikrotérségi Termék- és Terménykiállítás megnyitóján vehettek részt az érdeklődők. A megnyitó alkalmával, kóstolóval egybekötött bemutatkozást tartottak többek között, a Háztájit az asztalra kiadványban szereplő helyi termelők. A kiállítás idén kiegészült a tiszakécskei permetezőgép gyártás történetét bemutató eszközökkel.
A szombati napon a LEADER pályázatból támogatást nyert Alkotás napja rendezvényen, a Művelődési Ház előtti téren, gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatták a különböző kézműves mesterségeket, úgymint mézeskalács-díszítés, szövés, népi játékok készítése, közben pedig néptánccsoportok fellépését figyelhették.
Délután közel negyven fogattal és közel harminc lovassal elindult a szüreti felvonulás a Lovaspályáról. Az időjárás kedvezett a délután egy órától este hét óráig tartó felvonulási menetnek, amely 9 helyszínen állt meg a városban és szórakoztatta a közönséget. Este hét órától szüreti bál vette kezdetét a Lovaspályán felállított sátorban, ahol sem a finom ételek és italok, sem a jó hangulat nem hiányzott hajnalig.

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!