2025. február 15. szombat, Kolos, Georgina

Felejthetetlen élményekkel gazdagodtak a térség gyermekei az Aranyhomok Életmód Táborban!

Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület második alkalommal rendezte meg a „Védőháló a Kecskemét és kistérsége családjaiért” nevű EFOP-1.2.1-15 azonosítószámú pályázat támogatásával Aranyhomok Életmód Táborát.

A tábor 2018. augusztus 13-17-ig 100 általános iskolás kecskeméti és 15 térségi településről érkező gyermeknek biztosított tartalmas nyári programot. A részvétel minden gyermek számára ingyenes volt. A bentlakásos tábor helyszíne a Táncsics Mihály Kollégium volt.

Az öt napos együttlét célja, olyan nyári táborozási lehetőség megteremtése volt a kistérségben élő fiatalok részére, amely erősíti bennük a helyi identitást, emellett olyan életmód és tevékenységek megismertetése, melyek testi, lelki és szellemi gazdagodásukat és egyéni képességeik fejlesztését szolgálják.

A délelőtti előadásokat olyan szakemberek tartották, akik révén a gyermekek elsajátíthatták az egészséges életmód alapjait. Előadást hallhattak kiskertművelésről, a gyógynövények fontosságáról és egészségükre gyakorolt jótékony hatásairól.

A hét folyamán a gyerekek kézműves foglalkozásokon, csapatépítő játékokon vettek részt, továbbá ellátogattak a Kecskeméti Vadaskertbe és a Cifrapalotába, ahol ez utóbbi épületét és kiállításait tekinthették meg a gyermekek. A díszteremben előadás során megismerhették az épület történelmét és jelenét. A helyi identitás növelése érdekében múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt, előadást hallottak Kecskemét múltjáról, a térségi települések történelmi gyökereiről. A helytörténeti vetélkedőn minden csapatnak a saját településéről kellett számot adni a helyismeretéről.

A Táborozók jártak a kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon, ahol megismerkedtek az egyenruhások mindennapjaival, és a Kecskeméti Mentőállomáson, ahol előadást hallottak a elsősegélynyújtás alapjairól, a mentős hivatás szépségeiről és nehézségeiről.

A tábor utolsó estéjén, Sevecsek Béla és Tanaka hangszeres bemutatóval egybekötött zenés estje nagyon jó hangulatban telt, sok-sok tánccal és tábortűzzel.
A gyerekek csendespihenők ideje alatt sem unatkoztak, folyamatosan rendelkezésükre álltak társasjátékok, és pirogravur foglalkozás a tiszaugi Olar Mircea jóvoltából.

A tábor erősítette a gyerekekben a térségi összetartozás érzését, annak fontosságát, megtanultak alkalmazkodni más gyerekekhez és egy új napi ritmushoz. Új barátságok, új ismeretek, új élmények révén jobban megismerték saját magukat és határaikat.

Fotók: Lei Noel

Kapcsolódó galéria

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!