2024. április 19. péntek, Emma

Kecskemét térségi borászatok - Polyák Borászat

Új sorozatot indítottunk csütörtökönként, melynek célja a Kecskemét térségi borászatok bemutatása. Elsőként a Hetényi Család Pincészetét és Szőlőiskoláját mutattuk be és ezzel egyidejűleg facebook oldalunkon játékra invitáltuk Önöket.
Ezen a héten a Polyák Borászat mutatkozik be.
Kunszálláson 1983-ban kezdődött a Polyák családnál az első saját telepítésű szőlő ültetése, amelyből aztán elkészülhetett az első házi készítésű bor. Először még csak néhány négyszögölön folyt a termesztés, de a hozzáértő kezek által kiváló termést szüretelhettek. A tulajdonos, Polyák Mátyás édesapja mellett tanulta meg a szőlőtermesztés alapjait. 2010-ben azután 16 hektár szőlő ültetése következett, amelyen a mai napig folyik a munka.
2011-ben megépült Kunszálláson a Polyák Borászat, mely 2000 hl mennyiségű bor előállítását biztosítja. Az üzem alapterülete közel 800 m2. Itt történik a szőlőfeldolgozás, bortárolás és a palackozás.
A szőlőfeldolgozást korszerű és kíméletes technológiával végzik. A 2016-os évtől a fejlesztéseknek köszönhetően, ha szükséges, oxigént is ki tudnak vonni a palackozás előtt a borokból, ezáltal még frissebbé és üdévé teszik. Mára már körülbelül 100.000 üveget palackoz a borászat évente.
Pincészetük 4 fajta vörös és 4 fajta fehér szőlővel dolgozik. Rozé és fehér boraikat reduktív eljárással készítik, míg a vörösborok esetén ászokhordós érlelést alkalmaznak. Minden esetben törekednek az előállítás során arra, hogy a boraik megőrizzék tiszta fajta jellegüket és jellegzetes ízvilágukat!

Chardonnay
Bora fajtajelleges, finom zamatú. Mindig nagy kihívást jelent a borászok számára, hiszen semleges íze engedi, hogy a termőhely jellege és borászati stílusa érvényesüljön. Alkoholban gazdag, magas savtartalmú bor. Markáns karakterjegyei miatt előnyére válik, ha pörkölt tölgyfahordóban érlelik. Illata zöldalma és tűzkőillat, néha füstre emlékeztet. Ízében dominálnak a más fajtákhoz nem hasonlíthatóan összetett savak.
FEHÉR BORAIK CHARDONNAY SZŐLŐBŐL:
Kunszállási Chardonnay
Kékfrankos
Bora általában mélyvörös színű, csersavban gazdag, markáns ízvilágú bor. Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában is jelentős mennyiségben van jelen, de Magyarországon teljesedett ki leginkább, hiszen a kékszőlő fajták közül a legnagyobb ültetvényterülettel rendelkezik. Borának minősége nagy eltérést mutat az éghajlati és talajviszonyoktól függően.
ROZÉ BORAIK KÉKFRANKOS SZŐLŐBŐL:
Kunszállási kékfrankos
Kunszállási Cuvée
VÖRÖSBORAIK KÉKFRANKOS SZŐLŐBŐL:
Kunszállási Pinot-Kékfrankos - Vörösbor
Pinot Noir
Fiatalon bogyós gyümölcsökre emlékeztető, illatos bor palackban is sokáig fejlődik, szelídül, érik. Termése közepes mennyiségű cukrot és színanyagot, sok savat tartalmaz. Két-három éves érlelés után, kedvező esetben meggyre emlékeztető illat- és zamatanyagok alakulnak ki benne. Csersavban nem túl gazdag. Általános ízharmóniája meggy, málna, eper, szilva, lekvár, cseresznye.
ROZÉ BORAIK PINOT NOIR SZŐLŐBŐL:
Kunszállási Pinot Noir
Kunszállási Cuvée
VÖRÖSBORAIK KÉKFRANKOS SZŐLŐBŐL:
Kunszállási Pinot-Kékfrankos - Vörösbor
A Polyák Borászat rövid múltjának ellenére sorra gyűjti be az arany- és ezüst érmeket rozé- és fehérboraikkal a magyar borversenyeken, legyen az helybéli vagy országos megmérettetés. Az előző évekhez hasonlóan 2020-ban is számos eredményt értek el főleg Királyleányka, Pinot Noir, Merlot és Cabernet Sauvignon boraikkal.
Az egyik legnagyobb idei sikerük, hogy már másodjára választották borászatuk egyik különlegességét Kecskemét Város Borának, aminek köszönhetően a város 1 évig adhatja ajándékba a hozzájuk látogatóknak, illetve vihetik ajándékba Királyleányka fehérborukat.

Kapcsolódó galéria

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!