2019. július 18. csütörtök, Frigyes

„Kippkopp a hóban” című kisfilm lett a térségi különdíj nyertese a 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon

Idén 14. alkalommal került megrendezésre a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2019. június 19. és 23. között.

 

Immár hagyomány, hogy a fesztiválszervezők meghívására az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület koordinálásával nem csak Kecskeméten, hanem a környező településeken is részt vesznek az ott lakók a versenyprogram elbírálásában, és saját díjat adhatnak át a fesztivál záró ünnepségén. Idén sem volt ez másként. Ebben az évben Kecskemét környékén 11 kistelepülés lakosai helyben, 87 darab versenyművet tekinthettek meg, és szavazhattak rájuk. A 87 filmből 16 szólt gyerekeknek. A térségben nagy érdeklődés mellett zajlottak a vetítések, a 3 nap alatt a településekről összesen 9 648 szavazat érkezett be. 2019-ben Ballószög, Bugacpusztaháza, Fülöpháza, Fülöpjakab, Kunbaracs, Lakitelek, Lajosmizse, Orgovány, Szentkirály, Tiszakécske, Városföld szavazóinak legjobban Fabók Szilvia és Mikori Tama meseadaptációja, KIPPKOPP A HÓBAN című munkája tetszett. A Marék Veronika könyve alapján készült kisfilm 150.000 forintos különdíjban részesült, melyet az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára, Hamzáné Lakó Judit adott át a díjátadó ünnepségen június 23-án.  

 

A legnagyobb és legrégebbi hazai animációs seregszemlén, a KAFF-on nyolc helyszínen több mint 300 film volt látható. A KAFF-fal párhuzamosan futott a 11. Európai Animációs Játékfilm és TV-film Fesztivál, ahol egész estés filmek, sorozatok és TV-speciálok versenyeztek. A KAFF idei díszvendége Afrika volt, de kiemelt szerepet kapott a 150 éves múltra visszatekintő japán-magyar kapcsolat is. A több mint 200 beérkezett magyar nevezésből összesen 2 egész estés alkotás, 14 diákfilm, 22 rövidfilm, 23 televíziós sorozatepizód és 28 alkalmazott animáció került a versenyprogramba. Az európai versenyben 6 egész estés alkotás, 28 sorozatepizód és 6 speciál volt látható, valamint 12 animációt vetítettek versenyen kívül.

 

A további díjnyertes alkotások az alábbi linken találhatók:

https://kaff.hu/kecskemeti/hirek/vampirlegenda-es-szezonvegi-kepeslap-veget-ert-a-14-kaff

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!