2024. március 28. csütörtök, Gedeon

Ladánybene

„Kis falu – nagy közösség békés természeti környezetben”


Ladánybene Bács-Kiskun Megye északi részén lévő település, Kecskeméttől 24 km-re. A község megközelíthetősége jó, akár a fővárosból, akár a megyeszékhelyről érkeznek ide a látogatók.

Ladánybene a nevét a Benepuszta és Jászladány nevek összekapcsolódásából kapta az 1800-as évek közepén. A terület mint puszta, a honfoglalás korában Solt fejedelem birtokát képezte. Az egyik katonája volt „Bene vitéz”, aki tettéért jutalmul kapta a fejedelemtől a pusztát. A sírját a benei pusztán az 1800-as évek elején tárták fel, ahol az ékességeivel és a lovával együtt volt eltemetve. A Rákóczi szabadságharc idején a jászságot kinőtte az ottani pásztorkodás , ezért terjeszkedni kezdtek. Folyamatosan húzódtak le a Duna-Tisza közére. Így került bérleményébe Jászladánynak és Jászberénynek Bene puszta. . Bene puszta felét Jászladány kapta meg. Az 1800-as évek közepétől kialakult egy önálló település, mely 1878-tól önálló, saját iskolával rendelkezett. Ladánybene a magyar királyi belügyminiszter 137968/1907. számú rendeletével alakult meg mint nagyközség 1909. január 1-től.

Ladánybene mezőgazdasági település, jelentéktelen iparral.  A felszín nagyrészét futóhomok borítja, ugyanakkor több területsávban tagolt buckavonulatokkal is találkozhatunk. A föld gyenge minőségű homokos talaj. A község az ország napfényben leggazdagabb területéhez tartozik, jellemzője a csapadékszegény éghajlat, emiatt elég jelentős talaj-, és légköri aszály lép fel, melynek következtében ritka növények, növénytársulások találhatóak. A falu határában a Kiskunsági Nemzeti Park által védett területen számos ritka növényfajt találunk. A község határában elterülő Madarasi-tó az egykor tipikus szikes tavak egyike volt. A tó egykor a récefajok és és a nádi énekesek otthona volt. Napjainkban vadászni is lehet a térségben, továbbá a falu mesterséges tavai alkalmasak horgászásra is. 

 

Látnivalók:

A Madarasi-tó, római katolikus templom, Széktói iskola, Som László magán Helytörténeti és Néprajzi Múzeuma, Ladánybenei Ősborókás, Bene falu árpád-kori templomromja és emlékhelye, Szent Mihály emlékfal

 

 Szálláslehetőség:

Barcsay Kúria vendégház, Tulipános tanya, 5 vendégszobával, 14 fő férőhellyel, autentikus környezetben, számos egyéb szolgáltatással várja a falusi hangulat szépségeit előnyben részesítő vendégeit. Pik-Pak Lak, A Jajgató dűlőben található Helytörténeti Múzeumnál lehetőség van nyáron kisebb, 15-20 fős csoportok tábori körülmények közötti elszállásolására. Bene falu árpád-kori templomromja és emlékhelye, Szent Mihály emlékfal

 

Elérhetőségek:

6045 Ladánybene, Fő u. 66.

Telefon: 76/555-284, 76/555-285

lbene@ladanybene.hu

www.ladanybene.hu

 

 

Kapcsolódó galéria

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!