Térségi versmondó verseny felhívás
Térségi versmondó verseny
A család nemzetközi napjához kapcsolódóan
"A család az egyetlen olyan horgony, amely megtart a hullámzó tengeren."
(Karen Hawkins)
A Katona József Színház, a Hírös Város Turisztikai Központ és az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület TÉRSÉGI VERSMONDÓ VERSENYT hirdet a család nemzetközi napjához kapcsolódóan (május 15.), amelyre négy korcsoportban lehet jelentkezni:
7-10 éves korig, 11-13 évesig, 14-18 éves korig és 19 évtől a felnőtt korosztály számára.
A verseny időpontja: 2017. május 20. 10:30
Helyszíne: Hírös Városi Turisztikai Központ (régi Városi Mozi), Kecskemét, Rákóczi út 15.
Témája: A család, mint a béke és a szeretet forrása, családi kapcsolatok, kötelékek.
Részvételi feltételek:
A jelentkezőknek egy szabadon választott verssel lehet jelentkezni a térségi települések oktatási intézményeiből, amelynek listáját a mellékletben olvashatják. A felnőtt korosztályból Kecskemétről is várjuk a jelentkezőket.
A szabadon választható vers a magyar- vagy világirodalom olyan alkotása lehet, amely a családról, szeretetről szól. Felhívjuk szíves figyelmüket a kortárs költők műveire is.
A zsűri elnöke: Sirkó László, Bács-Kiskun Megyei Príma Díjjal és Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett színművész.
A zsűri tagjai: Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, a Nemzet Művésze, Sárosiné Orbán Edit, a Katona József Gimnázium és Számítástechnikai Szakközépiskola drámapedagógusa és Koleszár Márta, a Katona József Könyvtár Gyermekvilág részlegének vezetője.
A kategóriánkénti első három helyezett jutalma értékes könyvutalvány és oklevél.
Jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalók:
A belépés és a jelentkezés ingyenes. A versenyre jelentkezni lehet a következő címen a mellékelt jelentkezési lap eljuttatásával: rendezveny@hiroskozpont.hu Információ: 76/501-176.
Jelentkezési határidő: 2017. május 5. péntek
Együttműködő partner: Toll és Ecset Alapítvány
Szeretettel várunk minden kultúra iránt érdeklődő jelentkezőt!
Tovább >>