2023. december 04. hétfő, Barbara, Borbála

"Hazai bányászati termékek és ásványi nyersanyagok mezőgazdasági felhasználása"

Időpontja: 2016. november 16.

Helye: Alpha Holding konferencia terme Budapest, Hofherr Albert u. 38, 1194,

Tovább >>

Helyből jobb! Fórum Kecskeméten

A Helyi Termék Éve program folytatása, a Helyből jobb! szakmai programsorozat első állomása Kecskeméten volt október 12-én. A szakmai napnak a patinás Katona József Színház adott otthont az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület közreműködésével.

A Helyi Termék Éve program megvalósítása kapcsán az FM-NMI között együttműködési megállapodás jött létre, amely 2016. március 31-ig szólt. A program zárásakor mindkét fél részéről megfogalmazódott a további együttműködés igénye. A szakmai fórumsorozatot Helyből jobb! címmel rendezik meg a Helyi Termék Éve program folytatásaként. Megegyezés született, hogy a rendezvényeket 7 alkalommal, régiónként tartják, az előző év tapasztalatait figyelembe véve.

 

Tovább >>

Az Őszi Helyi Termék Ünnep beszámolója

Ötödik alkalommal, 2016. szeptember 29. - október 1. között rendezte meg Kecskemét főterén az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület az Őszi Helyi Termék Ünnepet, a NAK Bács-Kiskun Megyei Szervezetének támogatásával. A Város Napja programsorozathoz kapcsolódva a Kecskeméti Tanyai Termék Piac 3. évfordulója alkalmából 3 naposra bővült rendezvény bőségesen kínált minden korosztály számára programokat melyről 17 kulturális csoport gondoskodott. A főtéren az Aranyhomok Portéka tanyai termékei és kézműves vására várta ajándékkínálattal vásárlóit. A helyi értékek közvetítésében több mint 20 termelő, kézműves vett részt.

Tovább >>

A kecskeméti Tojáskirály és Tojásherceg a KerekFeszten

A kerekegyházi KerekFeszt egyik népszerű programja már évek óta a Tojásfutam. A mindenkori Tojás király és Tojás herceg feladata, hogy a következő játék nyerteseit megkoronázzák. Így történhetett, hogy a tavasszal megrendezett II. Tojásfesztivál Tojás királya, Molnár Balázs, a Somogy megyei Kéthely község polgármestere és Tojás hercege, a kerekegyházi Szenti Richárd tette fel a koronát a szeptember 17-ei kerekegyházi Tojásfutam győzteseinek fejére. Az idei helyezettek: Tojás király: Marton Tamás, Tojás királynő: Kiss Barbara, Tojás herceg: Orbán Sámuel, Tojás hercegnő: Hermán Viktória lettek.

Tovább >>

Sikeres hetet zárt a XIX. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár a Hírös Héten

Vasárnap este hét órakor bezárta kapuit a Hírös Hét Fesztivál keretében a XIX. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás és az Aranyhomok Portéka Térségi Tanyai Termék Vásár.

Tovább >>

XIX. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár

Tekintse meg a Hírös Hétre készült  XIX. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár honlapját. Nézze meg széles programkínálatunkat!

Tovább >>

Felhívás lekvárversenyre

Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a 2016. augusztus 19-28. között megrendezésre kerülő 82. Hírös Hét Fesztivál XIX. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás keretén belül II. ARANYHOMOK TÉRSÉGI LEKVÁRVERSENYT hirdet.

Tovább >>

Új helyszínen a XIX. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár

A 82. Hírös Hét fesztivál keretében a XIX. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítást és az Aranyhomok Portéka Térségi Tanyai Termék Vásárt 2016. augusztus 19-28. között ezúttal a Hírös Forrás szökőkútnál rendezi meg Kecskeméten az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület. A fesztivált augusztus 19-én 19:00 órakor nyitja meg Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere és Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Tovább >>

Az Aranyhomok Egyesület programjait a NEA is támogatja

A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiuma által 2015. december 15-én megjelentetett NEA-KK-16-SZ kódszámú, "Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016.” című pályázati kiírásra benyújtott,  "Az Aranyhomok Egyesület civil együttműködésen alapuló hagyományőrző fesztiváljainak támogatása című pályázata 1.250.000,- Ft összegű támogatásban részesült.

A támogatást ezúton is köszönjük, amely hozzájárult az Egyesület civil együttműködésen alapuló hagyományőrző fesztiváljainak megrendezéséhez.

Tovább >>

Idén is várja vásárlóit a "Csütörtöki Piac" Kecskeméten

Idén bővülés várható a Kecskeméti Tanyai Termék Piac főtéri kínálatában.

A városháza előtti területen csütörtökönként már több mint három éve találkozhatnak a vásárlók helyi gazdák, kézművesek minőségi, biztonságos, e tájegységre jellemző alapanyagokból készült, egyedi termékeikkel.

A piac nyitva tartása 2017-ben sem változik, továbbra is a csütörtök a kijelölt nap. Az árusok a téli időszámítás alatt 12 órától 17 óráig, míg a nyári időszámítás alatt 14 órától 18 óráig kínálják portékáikat.

 

Tovább >>

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!